"Bár a korszerű műtéti eljárások mindenki számára hozzáférhetők voltak, az olcsóbb és jobb ellátási minőséget képviselő egynapos műtétek aránya még messze elmaradt a fejlett országokétól. Az egynapos ellátáshoz való hozzáférés az országban jelentősen különbözött, inkább a nagyobb településen lakók számára volt megoldott. A műtétre történő utazáskor gyakran átlépték a megyehatárokat, és számottevő esetben nem a legközelebbi ellátó intézményt keresték fel. A lakóhelytől függően nagy egyenlőtlenség volt tapasztalható az utazási távolságban, melyet részben a területi ellátási kötelezettség ellentmondásai okozhattak. A hozzáférési adatok elemzésének eredményeit hasznosító hatékonyabb betegút-szervezéssel, illetve az egynapos ellátáshoz való hozzáférés javításával több száz millió, a kapacitásoknak az igényekhez való jobb illesztésével akár több milliárd forintnyi forrás is átcsoportosítható lenne más ellátási területekre. A tanulmány javaslatokat fogalmaz meg a szürkehályog műtétek elérhetőségében kimutatott egyenlőtlenségek csökkentésére." A zárójelentés vezetői összefoglalója és a teljes tanulmány elérhető a Publikációk menűpont alatt.
Az EgészségMonitor kritizálja az OEFI-t az "EGYENLŐBB ÉS EGÉSZSÉGESEBB TÁRSADALMAK" című konferencián szétosztott, az egészséget befolyásoló tényezőket ismertetető "egészség-torony" elavult és zavaros üzenetei kapcsán az Intézet tájékoztatással kapcsolatos tevékenységét. Felvetik az OEFI felelősségének kérdését amiatt, hogy Magyarországon nem honosodott meg a korszerű népegészségügyi szemlélet. Ennek hiányában ugyanis nem működik megfelelő intézményrendszer a lakosság egészségének monitorozására, nem áll rendelkezésre a szakpolitikai döntésekhez szükséges egészség-információ, nincs megfelelő módszer-kínálat a hatékony egészségfejlesztéshez. A nyílt levél elérhető a Publikációk menüpont alatt.
Az egészségügy átalakításáról a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárság, 2010 októberében nyilvánosságra hozott "Semmelweis Terv az egészségügy megmentésére" című stratégiai dokumentum szakmai vitájához az EgészségMonitor is elkészítette és közzétette hozzászólását. A megfogalmazott kritikai észrevételek három alapvető problémára hívják fel a figyelmet. Elsőként a Semmelweis Terv készítőinek az egészségügy szűkítő értelmezésével magyarázzák azt a hiányosságot, hogy a Terv az egészségügy megmentését és nem a lakosság egészségének javítását tűzi ki célul. Emiatt kimaradtak a Tervből olyan intézkedési javaslatok, amelyek más szektoroknak a lakosság egészségét javító intézkedéseire vonatkoznának. Másodszor hiányolják a számszerűsített, konkrét célokat továbbá a megvalósítás kockázatainak csökkentésére irányuló terveket. Harmadszor, rámutatnak a szakpolitika döntéshozóit támogató egészséginformációs rendszer hiányára. A kritikai észrevételek mellett az EgészségMonitor mindhárom problémakörre vonatkozóan javaslatokat is tesz. A dokumentum elérhető a Publikációk menűpont alatt.
A hazai szolgáltatás-tervezés kritikai elemzését célzó tanulmányt a TÁMOP 5.4.1. számú kiemelt projekt keretében, a Magyar Addiktológiai Társaság megbízásából készítette az EgészségMonitor. A tanulmányban kritikai értékelés mellett helyett kapot egy javasolt addiktológiai szolgáltatás-tervezési koncepció valamint ezek értelmezési kereteként szolgáló elméleti megközelítés, modell is. A tanulmány elérhető a Publikációk menűpont alatt továbbá TÁMOP 5.4.1 projekt honlapján TÁMOP 5.4.1 honlapja.
A legfontosabb megállapítások számos vonatkozásban megerősítik az Állami Számvevőszék 2010. márciusi jelentésében megfogalmazottakat: Bár a korszerű műtéti eljárások mindenki számára hozzáférhetők voltak 2008-ban, az olcsóbb és jobb ellátási minőséget képviselő egynapos műtétek aránya még messze elmaradt a fejlett országokétól. Az egynapos ellátáshoz való hozzáférés inkább a nagyobb településen lakók számára volt megoldott. A hozzáférési adatok elemzésének eredményeit hasznosító hatékonyabb betegút-szervezéssel, illetve az egynapos ellátáshoz való hozzáférés javításával több száz millió, a kapacitásoknak az igényekhez való jobb illesztésével akár több milliárd forintnyi forrás is átcsoportosítható lenne más ellátási területekre az egészségügyi rendszeren belül. Az előzetes kutatási beszámoló elérhető a Publikációk menűpont alatt. A kutatás részletes zárójelentése előreláthatólag szeptember végén lesz nyilvános.
Az Egészségbe történő befektetések a Strukturális Alapok 2000-2006 időszaka alatt: tanulságok a régióknak a 2007-2013-as időszakra (Euregio III) című projekt külső projekt értékelését az EgészségMonitor csapata nyerte el. A projekt értékelése 2011 végéig tart.
A RICHE projekt folyamán feltérképezzük és értékeljük a gyermekegészséggel foglalkozó kutatások helyzetét Európában. Létrehozunk egy innovatív és fenntartható, a különböző kutatási diszciplínákat összefogó európai gyermekegészség kutatási platformot. A RICHE projekt során az alábbi területek kerülnek fókuszba: kutatási projektek; a gyermekek egészségének mérése, statisztikák és indikátorok; hiányzó illetve kevéssé kutatott területek; a gyermekek egészségével foglalkozó kutatások fejlődési irányai Európában. Child Health Research
A kiemelt projekt végrehajtása során "A szakirodalmi összefoglalók nyilvánosságra hozása, szakmai konzultációk az elkészült anyagokkal kapcsolatosan" megnevezésű feladatokban az EgészségMonitor szakmai konzultációkat szervez a megelőző felvilágosító szolgáltatások, a plázákban, bevásárlóközpontokban, illetve lakótelepi vagy egyéb külső városrészben csellengők, marginalizálódott fiatalok számára illetve a zenés-táncos szórakozóhelyekhez kötődő szerfogyasztás megelőzését célzó prevenciós programok, valamint a tűcsere témájában.
A 2010 decemberéig tartó program célja, hogy elősegítse a régió egészségfejlesztéssel és egészségügyi érdekvédelemmel foglalkozó civil szervezeteinek fejlődését, működésük hatékonyabbá válását, valamint előmozdítsa az e szervezetek közötti együttműködést. Az EgészségMonitor készíti el a népesség egészségi állapotára, az egészségegyenlőtlenségekre és a civil szervezeteknek az egészségi állapot javításában és az egészségpolitikák alakításában betöltött szerepére vonatkozó tananyagrészt, melyet a részvevő civil szervezetekel együtt műhelymunka keretében véglegesít.
A KAB-ET-09-U-0001 nyilvántartási számú kutatási projektet az EgészségMonitor az ELTE Pedagógia és Pszichológiai Kar, Addiktológiai Tanszéki Szakcsoport és a Fact Alkalmazott Társadalomtudományi Kutatások Intézete részvételével valósította meg. A kutatás során az elterelésben részt vevő kliensek különböző jellemzőinek az elterelés során megfigyelhető változását vizsgálták az elterelés eredményességének elemzése céljából. Nyomon követték a kliensek szerhasználati jellemzőit, addikciójuk súlyosságát, mentális állapotukat, az eltereléssel kapcsolatos előfeltevéseiket, elvárásaikat, szándékaikat, tapasztalataikat, környezetük droghasználatukhoz való viszonyulását, valamint szociodemográfiai jellemzőiket. Az eredmények szerint az elterelésbe kerülő személyek addikciójának súlyossága viszonylag alacsony mértékű volt. A szerhasználat és annak súlyossága csökkent az elterelés végére. Ez a csökkenés a problémásabb és a kevésbé problémás drogfogyasztók esetében egyaránt megmutatkozott. További eredmények, tapasztalatok a kutatási beszámolóban hozzáférhetők a Publikációk menüpont alatt. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatja a követéses vizsgálat újabb 6 hónappal való kiterjesztését. A kutatás meghosszabbítása lehetővé teszi az elterelés tartós hatásának vizsgálatát. A kutatás újabb szakaszának eredményeit előreláthatólag októberben teszik közzé.
"Ugyan két évtizede javul a magyar lakosság egészségi állapota, de még mindig messze elmarad szinte valamennyi egészségmutató tekintetében az Európai Unió más országaitól; azokban ugyanis gyorsabban javul az ott élők egészségi állapota. A betegségek gyakoribb előfordulása és a kimagasló halandóság miatt a magyarok rosszabb minőségű és rövidebb életre számíthatnak nemcsak a korábbi uniós országok, hanem a velünk együtt csatlakozott Visegrádi országokhoz viszonyítva is. A rossz egészségi helyzet és az alacsony születésszám eredményeképpen Magyarországon a legnagyobb a népességfogyás a referencia országokkal összevetve. Nemzetközi példák bizonyítják, a társadalom valamennyi területére kiterjedő, az egészségügy vezetésével végrehajtott átfogó változtatásokkal jelentősen javítható a lakosság egészsége." A jelentés Összefoglalója elérhető itt (400 kB; pdf), a teljes anyag letölthető a Publikációk menüpont alatt.
Az Egészségbiztosítási Felügyelettel együttműködve az EgészségMonitor kutatócsoportja folytatja a 2008-ban elkezdett egészség-egyenlőtlenségi kutatásokat. A kutatássorozat első szakaszában az ellátási szükséglet, a következő szakaszban az ellátási igénybevétel magyarországi egyenlőtlenségei álltak a vizsgálódás fókuszában. A harmadik szakaszban a hozzáférés valamint az ellátási szükséglet egyéni és lakóhelyi egyenlőtlenségeinek egyidejű figyelembe vételével elemzik az egészségügyi ellátás igénybevételének földrajzi egyenlőtlenségeit. Az első elemzések eredményei várhatóan a nyár elején kerülnek ismertetésre.
A miniszter nevében Medgyaszai szakállamtitkár írt választ az OLEF2009-et gyakorlatilag használhatatlannak minősítő kritikára. A válaszból kiderül, hogy a szakmai bírálat fő üzenete, vagyis hogy a reprezentatitivitás hiánya miatt a felmérés adatai nem használhatók, a címzettekhez nem jutott el. A válasz elolvasható a Publikációk menüpont alatt.
A december 8-án rendezett szakmai napon kiderült, az Országos Lakossági Egészségfelmérés, az OLEF2009 gyakorlatilag használhatatlan adatokat szolgáltat a hazai felnőtt lakosság egészségi állapotáról. A tervezés és végrehajtás súlyos hibáit egyértelműen igazolja, hogy a válaszadásra felkért személyek kevesebb, mint 15%-a töltötte ki az OLEF2009 kérdőívét. Összehasonlításképpen: a korábbi OLEF-ekben, valamint a KSH által idén ősszel elvégzett felmérésében a válaszadási arány 70-80%-os volt! A nyílt levél elérhető MTI OS hírként valamint a Publikációk menüpont alatt.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával megvalósult kutatás célja olyan alkalmazott társadalomtudományi kutatások lebonyolítása volt, amelyekkel az elterelés eredményességet standardizált szociológia módszerekkel vizsgálják, és a kutatások eredményeként konkrét javaslatok fogalmazhatóak meg az elterelés rendszerének továbbfejlesztésére. A kutatás során adatgyűjtés történt az elterelésben részvevő intézmények működésével kapcsolatban, mélyinterjúk készültek az intézményvezetőkkel, szakemberekkel és a kliensekkel. A kutatás tapasztalatait és a megfogalmazott javaslatokat részletesen ismertető tanulmány elérhető a Publikációk menüpont alatt
Szakmai bemutatón ismertetették az Egészségbiztosítási Felügyelet megbízásából az EgészségMonitor által idén májusban befejezett kutatást. Az elemzések eredményei azt mutatják, hogy az ellátás igénybevételében az ellátás formája és a betegségcsoportok szerint is eltérő mértékű egyenlőtlenségek mutathatók ki. Ezek csökkentése, azaz a szükségletnek megfelelő kapacitás és forráselosztás egyfelől javítaná az egészségügy hatékonyságát, másfelől hozzájárulna a társadalmi igazságosság növeléséhez. (A teljes tanulmány és vezetői összefoglalója valamint "Kistérségi egyenlőtlenségek táblázatai térképekkel" című melléklete elérhető a Publikációk alatt)
Az EgészségMonitor nyílt levélben kérte az egészségügyi minisztert, hogy vizsgáltassa ki, ki a felelős a májusban lebonyolított OLEF2009 egészségfelmérés szakmai hibáiért. A nyílt levél szerint a végzetes hibák elkerülhetőek lettek volna, ha tanácsadó testület felügyelte volna a felmérés tervezését. Válaszában a miniszter olyan tanácsadó testületre hivatkozik, amely a KSH őszi egészségfelmérését felügyeli, és a testület nem véleményezte az OLEF2009-et. A kritikákat egyelőre egyéni véleménynek tekinti, és majd az október végére tervezett szakértői értékelés alapján fog a felelősségvonásról dönteni. A nyílt válasz a Publikációk alatt elérhető.
Az EgészségMonitor nyílt levelet tett közzé, amelyben neves szakemberek arra kérik a pénzügyminisztert, hogy az egészségügyi közkiadások tervezésekor vegye figyelembe, hogy a magyar népesség egészsége sokkal rosszabb, mint a hasonló fejlettségű országok lakosságáé, és ezért nagyobb arányú közkiadások lennének indokoltak. Azt javasolják továbbá, hogy a csökkentés helyett fektessenek be az egészségügybe, amint azt a nálunk fejlettebb országok teszik. A befektetés eredményeképpen a jelenlegi 7%-ról akár 10%-ra is nőhet a szektorban foglalkoztatottak aránya, és a 2008-as 4%-ról 11%-ra, a fejlett EU tagországok szintjére emelkedhet a szektorban előállított GDP részaránya. A nyílt levelet az MTI Országos Sajtóhírszolgálata leközölte. A levél a Publikációk alatt elérhető.
Az EgészségMonitor az "Alkohol-politika és -stratégia 2009" címen tervezetként nyilvánosságra hozott dokumentum alapján előzetes egészség-hatásvizsgálatot végzett az ország legrangosabb szakértőinek bevonásával. Az előzetes hatásvizsgálat az OEFI által közreadandó egészség-hatásvizsgálati kézikönyvben mintapéldaként jelenik meg. A tanulmány a Publikációk alatt elérhető.
Elkészült a 2000-ben elfogadott drogstratégia értékeléséhez szakpolitikusokkal és szakemberekkel felvett interjúk illetve dokumentumelemzések alapján készített tanulmány végleges változata. A tanulmány a Publikációk alatt elérhető. Az értékelés alapul szolgál majd a következő Stratégia 2009-ben történő kialakításához.
Az EgészségMonitor nyílt levélben kéri az egészségügyi minisztert, hogy állapítsák meg, ki a felelős az Országos Tisztifőorvosi Hivatal OLEF2009 elnevezésű júniusban végrehajtott egészségfelmérésének fatális szakmai hibáiért. A közpénz pazarlása mellett az OLEF2009 kritikusan lecsökkentheti az Európai Unió által szervezett, és Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal által megvalósítandó őszi egészségfelmérésen való részvételi hajlandóságot is. A nyílt levelet az MTI Országos Sajtóhírszolgálata leközölte. A levél a Publikációk alatt elérhető.
A WHO Velencei Iroda által szervezett tréning eredeti címe: "Reducing the burden of Noncommunicable Diseases: Addressing and the cause of the causes". A tréning célja az volt, hogy erősítse azt a gondolkodást, amely az egészségegyenlőtlenségek kialakulásában és csökkentésében a társadalmi, szociális meghatározó tényezők szerepét is figyelembe veszi, rámutatva ezzel az egészségegyenlőtlenségek igazságtalan és változtatható okaira (equity issues). A tréning központi témája volt, hogy az egészségegyenlőtlenség csökkentése a nemfertőző betegségek területén komplex és integrált beavatkozásokat jelent, amely magában foglalja az egészségügyi rendszerek hangsúlyainak átcsoportosítását, az interszektoriális együttműködést és a civil társadalom bevonását. A résztvevők és előadók között számos ország képviselője jelen volt.
Az EgészségMonitor az "Alkohol-politika és -stratégia 2009" címen tervezetként nyilvánosságra hozott dokumentum alapján előzetes egészség-hatásvizsgálatot végez az ország legrangosabb szakértőinek bevonásával. A szakértői panel megbeszélésén standard egészség-hatásvizsgálati eszközök segítségével megtörténik az alkohol stratégia előzetes elemzése abból a célból, hogy kiderüljön szükséges-e részletes hatáselemzés illetve, hogy az előzetes elemzés alapján milyen ajánlások tehetők a döntéshozók számára. A tapasztalatokat az OEFI által közreadandó kézikönyvben fognak megjelenni. A kutatás befejezésének határideje 2009. július 15.
Az EgészségMonitor kutatást indított az elterelés hatásosságának vizsgálata céljából a Szociális és Munkaügyi Minisztérium felkérésére. A követéses vizsgálat alatt az elterelésbe belépő kliensek két alkalommal vesznek részt kérdőíves vizsgálaton: először, amikor megkezdik az elterelést, másodszor, 6 hónap múlva, amikor befejezik. A kérdőíves vizsgálatban olyan standard, drogproblémák vizsgálatára használt kérdőíveket alkalmaznak, mint az ASI, a GHQ, a BDI, a Rosenberg féle SES, CUDIT, MSI, HCQ és a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív. Összesen 150 kliens bevonását tervezik a 8 legnagyobb egészségügyi és prevenciós elterelési szolgáltató együttműködésével. A kutatás befejezésének határideje 2010. április 30.
A hálózat a Roma Integrációs Évtized Programban szereplő országok a romák egészségi állapotával foglalkozó szakembereket és NGO-okat tömöríti. Az RRHIC részt vett a szerbiai Valjevo város és környező telepeken lakó roma lakosok egészségi állapotának felmérésének tervezésében, a kérdezők oktatásában, az eredmények elemzésében és publikálásában. Az RRHIC ezen kívül saját elemzések készítésével és szakmai munkával járul hozzá a Roma Integrációs Évtized Program monitorozásához. Ebben együttműködik az Indikátor Munkacsoport, valamint a DecadeWatch nevű hálózat munkájában. Az RRHIC június 26-27-én Budapesten tartja első éves, ország koordinátorokat is bevonó munkacsoport ülését. A munkacsoport ülésén a MEHO (Migrant and Health Observatory) valamint az Európai Uniós támogatással futó, "A romák egészsége Európában" projekt képviselői is részt vesznek.
Az EgészségMonitor stratégiai partnerséget kötött a Literatura Medica Kiadóval, amelynek legismertebb termékei a Lege Artis Medicinae orvosi folyóirat és az ahhoz kapcsolódó eLitMed.hu portál. Az együttmőködés célja az egészséginformáció jobb magyarországi hasznosulása, megalapozottabb döntések a betegágynál és az egészségügy legkülönbözőbb szintjein.
Az EgészségMonitornak a "Kábítószer-problémával kapcsolatos társadalomtudományi elemzések, vizsgálatok, kutatások támogatására" pályázatra benyújtott "Elterelés hatásosságának vizsgálata" című kutatási tervét támogatja a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. A kutatás célja olyan alkalmazott társadalomtudományi kutatások lebonyolítása, melyekkel az elterelés hatásossága standardizált szociológia módszerekkel vizsgálható, valamint a kutatások eredményeként konkrét javaslatok fogalmazhatóak meg az elterelés rendszerének továbbfejlesztésére. A kutatás során adatgyűjtés végeznek az elterelésben részvevő intézmények működésével kapcsolatban valamint mélyinterjúkat készítenek az intézményvezetőkkel, szakemberekkel és a kliensekkel. A kutatás befejezésének határideje 2009. október 30.
Az EgészségMonitor demográfiai előreszámítások alapján és a 2003-as Országos Lakossági Egészségfelmérés adataiból kiindulva becslést készített a budapestiek egészségének 2025-ben várható alakulására. Az eredmények szerint 2008-hoz viszonyítva a vizsgált egészség-mutatók közül az allergia és az asztma esetszámában mintegy 10%-os, a vélt rossz egészségben, a mentális funkcionalitás-csökkenésben 5%-os csökkenésre lehet számítani. A magas koleszterinszint esetszáma 13%-kal, a magasvérnyomás és a keringési betegségek esetszáma 5%-kal növekedik az előrejelzés szerint. Az utóbbiaknál a prevalencia 2-3%-kal emelkedik, míg a többinél gyakorlatilag változatlan marad. Az előrejelzés a Publikációk alatt elérhető.
A Nemzeti Drogmegelőzési intézet megbízásából kvalitatív kutatást végez az EgészségMonitor a 2000-ben elfogadott drogstratégia értékeléséhez. Az értékelés alapul szolgál majd a következő Stratégia 2009-ben történő kialakításához.
Az Egészségbiztosítási Felügyelet megbízásából az EgészségMonitor által 2008-ban végzett "Egészség-egyenlőtlenségek Magyarországon" című kutatás (az ehhez kapcsolódó tanulmány elérhető a Publikációk alatt) folytatásaként az idén sor kerül az ellátási igénybevételben mutatkozó egyenlőtlenségek olyan elemzésére, melyben az ellátott lakóhelyéhez kapcsolódó, korábbi kutatás eredményei alapján becsült szükségleteket is figyelembe veszik. Az első elemzések várhatóan a nyár elején készülnek el, az eredmények nyilvános bemutatása őszre tervezik.
A hódmezővásárhelyi Erzsébet kórház a helyi önkormányzat megbízásából felkérte az EgészségMonitort, hogy az Egészséges Vásárhely Program (www.evp.hu) keretén belül kérdőíves lakossági felmérést tervezzen és hajtson végre 2008 nyarán a város 18 évesnél idősebb lakossága körében. Az egészségfelmérés módszertana megfelelt mind a nemzetközi (WHO, EUROSTAT), mind pedig a hazai (OLEF2000, OLEF2003) standardoknak. Az adatfelvételt a Nézőpont Intézet június-július hónapban végezte. Az eredmények értékelése és a jelentés elkészítése augusztusban megtörtént.Vezetői összefoglaló; 630 Kbyte, pdf A teljes jelentés elérhető a Publikációk alatt. A sajtónak október 22.-én rendezett tájékoztatón a polgármester és a kórház igazgatójának részvételével számoltak be a felmérés eredményeiről. (Sajtóelőadás; 290 KByte, pdf)
2008. tavaszán az Egészségbiztosítási Felügyelet megbízta az EgészségMonitort, hogy készítsen tanulmányt a magyar lakosság egészségi állapotában tapasztalható térségi és társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségekről. A tanulmány véglegesítése szeptemberben befejeződött (elérhető a Publikációk alatt), szakmai bemutatója november 12.-én lesz. A kutatási jelentésből magyar és angol nyelvű, rövidebb döntéshozói jelentés is készül. (Vezetői összefoglaló; 380 KByte, pdf)
Az EUPHIX elnenevezésű, az EU Népegészségügyi Akcióprogramja alatt futó projekt megtartotta utolsó találkozóját. Az EUPHIX projektben az EgészségMonitor partnerként vett részt. A találkozó után 2008. június 20-án, Leidenben (Hollandia) hivatalosan is elindításra került a projekt eredményeként létrejött EUPHIX rendszer, azaz a webes alapú Európai Népegészségügyi Információ és Tudásrendszer. Az EUPHIX különlegessége, hogy népegészségügyi adatok mellett, szöveges magyarázatokat, strukturált információt tartalmaz, valamint platformként szolgál más EU-s projektek eredményeinek megjelentetéséhez. Az EUPHIX rendszert itt érheti el: www.euphix.org, a projekt honlapja: www.euphix.info, rövid leírás: (Összefoglaló; 140 kB).
Az elemzés kiemelt megállapításai: - A 2007/8 szezonban az influenza járvány 7 hétig tartott, és 250 ezer orvoshoz forduló beteget érintett. - A szezonális járvány társadalmi költségei 3,4 milliárd körülire becsülhetők. - Ebből a legjelentősebb tétel az ingyenesen biztosított oltóanyag (38%), a betegség miatt kiesett munkanapokból származó veszteség (33%) valamint a lakossági gyógyszerkiadás (23%) volt. - Az idei járvány a lakosságra körülbelül 880 millió Ft, a központi költségvetésre mintegy 1,5 milliárd Ft terhet rótt. - A lakossági terhek 95%-át a gyógyszerkiadás tette ki, a központi kiadások 92%-át az ingyenes oltóanyag adta.- Egyéb költségforrásokra is kiterjedő, részletesebb és pontosabb becslésekkel jelentősen növelhető a szezonális influenza járvány következményeinek csökkentését célzó intézkedések költséghatékonysága. (A tanulmány a Publikációk menüpontban elérhető.)
A genfi központú WHO - Alliance for Health Policy and System Research (WHO - Alliance) felvette tagjai közé az EgészségMonitor Nonprofit Közhasznú Kft.-t. A WHO - Alliance egy nemzetközi együttműködés, amely támogatja az egészségpolitikai és egészségügyi rendszert érintő kutatásokat és azok eredményeinek felhasználását a kis- és közepes jövedelmű országok egészségügyi rendszereinek fejlődése érdekében.
Az EgészségMonitor Nonprofit Közhasznú Kft.-ben folytatódik tovább az Egészségügyi Tudományos Tanács pályázatán 2006-ban elnyert "A lakosság egészségét meghatározó társadalmi-gazdasági tényezők szerepe a Nemzeti Népegészségügyi Program eredményességében" című kutatás. Az idén befejeződő projekt keretében az Országos Lakossági Egészségfelmérés (OLEF) 2000-es és 2003-as hullámában felvett adatok összevont elemzésével a dohányzást és a keringési betegségek kialakulását leginkább befolyásoló meghatározó tényezőket vizsgálják.
2007. augusztus 21.-én a cégbíróság bejegyezte az EgészségMonitor Kutató és Tanácsadó Nonprofit Közhasznú Kft.-t